csütörtök, április 18, 2024
Érdekességek

Ha meghalsz megeszi a macskád a hulládat?


Tudjuk-tudjuk, nagyon durva felütés – ugyanakkor talán sok macska gazdi elgondolkozott már, hogy vajon mi történne, ha ne adj’ Isten elhunyna otthon? A macskák végül is húsevő, ragadozó állatok, nem lenne aki kibontja nekik a konzervet. Mi történne egy ilyen helyzetben?

Nos, a Colorado-i egyetem törvényszéki kutatóközpontja kiadott egy tanulmányt ezzel kapcsolatban. Azt vizsgálták egy kutatás keretében, hogy miképp bomlik el az emberi test. Erre azért volt szükség, hogy hatékonyabban tudjanak különböző bűncselekményeket felderíteni. A kísérlet keretében olyan emberek holttesteit hagyták kint, akik felajánlották a testüket tudományos kutatások céljára. A kutatók végül az eredeti tervtől eltérően azt is meg tudták vizsgálni, amit a címben már elkezdtünk – emberevő-e a macska.

Két vadon élő házimacska talált rá a testekre és bizony-bizony elkezdtek falatozni. Sőt, heteken keresztül vissza-vissza jártak, mindkettőnek megvolt a „kedvenc” része, ahonnan evett.

A kutatók nem állították le a kísérletet, hisz akkor az egész addigi eredmények is kárba vesztek volna, így végig tudták nézni, hogy mit művelnek a macskák.

Egy valamit viszont le kell szögezni – ez a kutatás nem jelenti azt, hogy minden macska, vagy akár csak egy részük így viselkedne. A lencsevégre kapottak kóbor macskák voltak, minden bizonnyal éhesek is, egy házimacska nagy valószínűséggel nem tenne ilyet.

Az ilyen jellegű információk, eredmények a legtöbbször a véletlennek köszönhetőek, ahogy ebben az esetben is. Kicsit nehéz lenne megmagyarázni a feletteseknek, hogy ha valaki egy ilyen témájú kutatást szeretne kezdeni.

Ami érdekes lehet a téma kapcsán, hogy a legtöbben vadászó állatnak tartják a macskákat – elkapják a prédát, megölik és megeszik, ahogy a Természet rendje diktálja. De ebben az esetben úgy tűnik, hogy dögevőként is viselkedhetnek olykor.

Dr. Mikel Delgado – egy macska viselkedés kutató – szerint bár több esettel is találkozott már a rendőrség, amikor a magukra hagyott, éhező macskák az elhunyt gazdiból táplálkoztak, azonban ebből messzemenő következtetést felesleges levonni. Bezárva, más választási lehetőség híján történtek ezek az incidensek.

Szóval nem kell aggódnod – amíg szuszogsz, addig nincs baj 😀


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük