A talpraesett macska

Ki ne látta volna a híres képsorozatot, amelyen egy testes vörös cica zuhanásának egymást követő fázisait követte a kamera, a kezdettől a földet érésig? Végül négy talpára esve ért földet a macska, mint fajtársai általában. Miért sikerül ez nekik?

Mindenki ismeri a macskák bámulatos egyensúlyérzékét. Nagyon könnyen sétálnak a háztetőkön, a kerítések tetején, viszonylag magas szekrényekre ugranak fel nagy biztonsággal és szinte művészként érkeznek talpra még magas helyekről is. Hogyan képesek erre? Cikkünk további részéből kiderül!

Ha szeretnél a macskákon kívül más állatokról is olvasni, látogass el a thinker.hu ismeretterjesztő weboldalra, ahol megismerheted például a vörös panda életmódját, vagy a különleges rövidlábú macska, a tacskómacska történetét és jellegzetességeit is.

A macskák egyensúlyérzékének biológiai háttere

A magyarázat abban rejlik, hogy a macskák izmai elképesztően reagálnak az állat érzékszerveiből (szeméből és a belső fülben elhelyezkedő egyensúlyszervből) az agy közvetítésével érkező, hihetetlenül finom ingerekre.

Miközben a macska lefelé zuhan, szeme és belső fülének egyensúlyszerve folyamatosan informálja agyát fejének a földhöz viszonyított helyzetéről. Mihelyt a macska fejének helyzete valamilyen okból megváltozik, ez azonnali hatást gyakorol egyensúlyszervére, amelyben a kristályok és a folyadék elmozdul, s ezt a tapintó szőrök villámgyorsan érzékelik.

Az agy ezredmásodpercek alatt fogja fel a jelzést és az idegrendszeren át nagyon gyorsan parancsot küld a fejnek, hogy az a talajhoz képest merőlegesen helyezkedjen el. A test többi része igazodik a fejhez, végül a macska tökéletesen felkészült testtartásban ér földet.

Ez az esési mechanizmus már az újszülött kismacskáknál is teljesen fejlett, noha a néhány napos macskák szeme még nem is nyílt ki teljesen, tehát alig látnak.

A toronyház-effektus

A reflex védi az állatokat az esések utáni sérülésektől. Tapasztalat, hogy az igen magas épületekből kizuhanó macskák gyakran megússzák óriási és életveszélyes károsodások nélkül a zuhanást. Általánosságban persze a sérülések annál súlyosabbak, minél magasabbról esnek ki az állatok, ám ez a szabály csak körülbelül a hetedik emeletig érvényes.

Ha ennél magasabbról zuhannak a macskák, az esés utáni sérülések, törések és halálos sérülések aránya közelítőleg ugyanannyi. Ennek oka az, hogy ötemeletnyi zuhanás után az átlagos testtömegű macska eléri a zuhanási sebesség maximumát.

Ezután a macska belső fülében elhelyezkedő egyensúlyszervét már nem befolyásolja a sebesség növekedése. A macska ellazítja testét, kinyújtja lábát, így kihasználja a lehető legnagyobb légellenállást (szinte vitorlázik). Az ellazított végtagokat kevésbé fenyegeti a törés veszélye.

Bármily furcsa, egy tizedik emeleti ablakpárkányról vagy tetőről leeső macskát sokszor kisebb baj éri, mint a harmadik emeletről lepottyanót!

A leggyakoribbak – a macskák zuhanása után – a belső szervek sérülései (például a vizelettel teli húgyhólyag vagy a lép szétrepedése), a talajtól függően a nyílt sérülések és horzsolások, valamint a különböző törések (nemcsak a végtagoké, hanem gyakran az állkapocsé is).

Ez utóbbi az úgynevezett „toronyház-szindróma” tünetegyüttes része. A toronyházak emeleti ablakaiból, párkányairól, vagy erkélyéről leesett és balesetet szenvedett macskák földet érve gyakran törik el állkapcsukat, mégpedig az álltájéki részen, ahol a kétoldali állkapocság ízesül egymással. Ez ugyanis az egyik leggyengébb pontja a csontnak.

A másik gyakori tünet az orrvérzés,- a zuhanástól, és a fej talajhoz ütközése miatt. Az állat látható fájdalma, a keserves nyávogás, a törött állkapocs lógása, az alsó ajak lefittyenése, véres orrfolyás, sántaság, shock, esetleg eszméletvesztés, agónia, görcsök, vagy akár a kimúlás lehet a súlyosabb kimenetelű balesetek azonnal tapasztalható következménye.

A baleset után azonnal keressünk állatorvosi segítséget! Elsődleges feladat a sokktalanítás – infúzió adásával, gyógyszerekkel, fájdalomcsillapítókkal, valamint a nyugalom biztosítása. Az esetleges törések műtéti kezelése csak az állat állapotának stabilizálódása után jöhet szóba.