Miért nem tenyésztettek annyi fajta macskát mint kutyákat?
Ma már megszámlálhatatlan számú kutyafajta van, míg macskából alig pár tucatot tudunk megkülönböztetni és ezek se különböznek annyira egymástól, mint egy csivava egy bernáthegyitől.
Miért lehet ez? Miért van az, hogy a kutyák esetében külalakban, viselkedésben, természetben hatalmas választék van, addig a cicák esetében minimális méretkülönbségek vannak, a természetük is nagyjából hasonló, a legnagyobb különbséget a bundájukban, arcuk szerkezetében lájuk leginkább.
A kutyák és a macskák háziasítása
A macskák és kutyák különböző evolúciós útvonalon fejlődtek, ami befolyásolja a megjelenésüket és viselkedésüket. A kutatások alapján a kutyák őseit 30 ezer évvel ezelőtt, míg a macskák őseit csupán 10-12 ezer évvel ezelőtt kezdte háziasítani az ember. Ez a 20 ezer évnyi különbség hatalmas!
A kutyákat évezredekkel régebb óta élnek az emberekkel, illetve őket célzottan tenyésztették, hogy különböző célokra használják őket.
Akadnak kutyák, melyeket vadászatra tenyésztettek – patkánytól kezdve medvéig mindenre vadásztak velük. Volt amelyiknél a kis méret volt a kívánatos tulajdonság, másoknál a gyors futás, míg volt amelyiknél a vastag bunda és az agresszív természet.
Míg egyeseket őrző védő feladatokra tenyésztettek, másokat szánhúzó kutyának, így van amelyik territoriális, mások pedig több tízkilométert is megtesznek naponta.
Egyes fajták kiválóan úsznak és még úszóhártyájuk is van a mancsukon, míg mások elsüllyednek mint egy kő.
Ez a hosszú ideig tartó, sok ezer éven át tartó mesterséges szelekció hozzájárult ahhoz, hogy ma már találunk 2 kilós ölebet és 100 kilós masztiffokat is.
A cicák esetében más a helyzet. Bár vannak különböző macskafajták, egy szfinx macskát nehéz összetéveszteni egy maine coonnal, azonban ezek a fajták közötti különbségek összességében kevésbé markánsak.
A történelmi hátterük jelentősen eltér – ahogy említettük, sokkal újabb háziasítás eredményei, illetve alapvetően két célra használták őket.
Házikedvenceknek, valamint kártevőirtásra. Mindkét célt tökéletesen el tudták látni eredeti formájukban is, nem volt szükség további célzott tenyésztésre, így nem is igazán foglalkoztak ezzel elődeink.
Ha volt is tervben valaha, hogy nagyobb, erősebb macskafajtákat „készítsenek” akkor is hamar elvetették ezt az ötletet valószínűleg.
A kutyák – valószínűleg köszönhetően a közel 20 ezer évnyi előnyüknek – sokkal jobbak az emberi érzelmek olvasásában, ezáltal sokkal jobban trenírozhatók bizonyos konkrét feladatok ellátására.
A farkasok, a kutyák ősei falkában élnek, ahol elfogadott, hogy van egy alfahím, egy vezér, így ösztönösen képesek követni az embert, míg a macskák individuális állatok.
Nem falkavezér, maximum két lábon járó konzervnyitó lehetsz egy macska szemében! 🙂
Egy 60 kilós kutyával egy 50 kilós ember is elbír megfelelő tréningek után, ellenben egy 60 kilós, kiszámíthatatlan macskát kevés ember szeretne az otthonában tudni.
A rozsdafoltos macska, a világ legkisebb macskája mindössze akkora, hogy a tenyeredben elfér.
Genetikai háttér
Rendben, de ma már össze-vissza tenyésztenek mindenféle megjelenésű fajt, miért nincsenek új macska fajták?
Az eddigiek megmagyarázzák azt, hogy korábban miért nem hoztak létre hosszú lábú macskákat, 50 kilós izomkolosszusokat, kotorékot ásó macskákat, vagy olyat amelyik tökéletes éjszakai látásával házőrző szerepet tudna betölteni.
De mi az oka annak, hogy a mai kísérletező kedvű tenyésztőktől sem kerülnek ki új fajták?
Hiszen a kutyák esetében szinte minden évben jut valamilyen új, hivatalosan elismert fajta.
Ennek okát a kutyák és macskák genetikai különbségében kell keresnünk.
Konyhanyelven szólva, a kutyák génjei sokkal gyorsabban és gyakrabban mutálódnak, ezek a mutációk pedig sokkal többször eredményeznek életképes utódot.
A „slippery genome” vagy csúszós genom egy olyan jelenséget ír le, amikor egy adott organizmus, például egy sejt, genetikai anyagának másolása során olyan területek vagy gének válnak hajlamosabbá a változásra vagy hibákra, amelyek könnyebben módosulhatnak vagy elmozdulhatnak a másolási folyamat során.
Ez a jelenség azt jelenti, hogy bizonyos területek vagy gének a genom – vagyis a genetikai anyag – másolásának során könnyebben szenvedhetnek hibákat vagy változásokat. Ez a változékonyság hozzájárulhat az öröklött változatossághoz és az evolúcióhoz, mivel új genetikai variációkat hozhat létre az egyedek között.
Ezek a változékonyságok azonban nem mindig kívánatosak, mivel hibák vagy mutációk jelenthetnek problémát az egyedek egészségére vagy az adott szervezet normális működésére nézve. Ezért a csúszós genom vagy a könnyebben változó genetikai területek jelentős hatással lehetnek az egyedekre és az örökített tulajdonságokra.
A macskáknál is létrejönnek mutációk, ám ezek az egyedik többnyire már az anyaméhben elpusztulnak, így a tenyésztőknek sokkal kevesebb változatosság áll rendelkezésükre amiből válogatni tudnak.
Magyarán a kutyák között sokkal-sokkal több olyan kölyök születik amelyik valamilyen szempontból eltér, a tenyésztők pedig ki tudják közülük válogatni a számukra kívánatos példányokat – erősebb, okosabb, engedelmesebb, kisebb, lustább? Valamelyik kölyök meg fog felelni ezeknek a szempontoknak.
Ráadásul minél több kutyafajta áll rendelkezésre, annál könnyebb utána ezeket újra összekeverni – ha van egy hosszú, egyenesszőrű illetve egy rövid, göndörszőrű fajtám akkor ezek párosításával előbb-utóbb kapni fogok hosszú, göndörszőrű kiskutyákat.
