Maine Coon


A Maine Coon fajta eredete

Amint azt a neve is mutatja, a maine coon az USA-beli Maine államból származik. Második nevét (coon, racoon) mosómedvére emlékeztető farka miatt kapta. Azonkívül, hogy Maine-ből eredeztetjük, sokat nem tudunk e fajta kialakulásáról.

Több elmélet is kering a fajta kialakulásával kapcsolatban. Az egyik legelképesztőbb, hogy egy mosómedve és egy vadmacska találkozásából született. Ez persze genetikailag képtelenség. Sokkal valószínűbb, hogy több száz évvel ezelőtt tengerészek angóramacskát vittek a tengerentúlra, és azok keveredtek elvadult házi macskákkal. Egy másik valószínű magyarázat szerint a francia Marie Antoanett királyné küldte előre ingóságaival együtt a norvég erdei macskáját Kanadába. A királyné ugyan sosem érkezett meg, de macskája kanadai cicahölgyekkel megismerkedve létrehozhatta a maine coon változatot.

Az igazságot már nem tudjuk kideríteni, de annyi bizonyos, hogy már a kezdetektől szerették ezt a fajtát kiváló egerészkészségéért és szelíd természetéért.

A maine coon hivatalos tenyésztése 1861-ben kezdődött meg, az első siker az 1895-ben a Madison Square Gardenben megrendezett kiállítás volt, ahol is a nagydíjat vitte el egy maine coon cica.

A Maine Coon fajtajellemzői

A Maine Coonoknak tulajdonképpen nincs egyértelmű fajtaleírásuk, mivel az mindig attól az egyesülettől függ, amelyikhez a tenyésztő tartozik. Bár a fajtaleírások közötti különbség csekély.

A Maine Coon hosszú szőrű, nagy testű, mellkasa széles, teste izmos. Oldalról nézve teste négyszögletes, harmonikus benyomást kelt. Nyaka közepes hosszúságú. A hímek minden szempontból nagyobbak és impozánsabbak, mint a nőstények, noha némelyik vérvonalnál a nőstények ugyanolyan nagy testűek. A kandúrok tömege általában 8-9 kg, de elérhetik a 10-12 kg-os testtömeget is, a nőstények ennél kisebbek, általában 6-8 kg-ra nőnek. A Maine Coon későn érő fajta, teljes méretét 3-5 éves kora körül éri csak el, gyermeki természetét azonban egész életén át megtartja.

A bundája selymes, egyenletes esésű, kezelést alig igényel: elegendő hetente egyszer-kétszer átfésülni ahhoz, hogy megfelelő kondícióban tartsuk. Bundája az aranyat kivéve bármilyen színben előfordulhat, a vállakon rövidebb, mint a hátsó lábakon vagy a hason. Kívánatos, hogy szép, telt gallérja legyen.

Nagy szemei távol ülnek egymástól, és nagyon kifejezőek. Enyhén dőlnek, így a külső szemzug a fül felé mutat. Nagy fülei, melyek szőrrel gazdagon borítottak, a hideg ellen is óvnak, és széles spektrumú hallótávolságot biztosítanak. Kívánatos jellemzője a fajtának a hiúzhoz hasonló fülvégi szőrzet. Viszonylag hosszú, szögletes orruk megkönnyíti a zsákmány megragadását, és a víz lefetyelését a kis patakokból, pocsolyákból.

Tömzsi lábai általában közepes hosszúságúak. Mancsai nagyok és kerekek, lábujjai között szőrpamacsok látszanak. Nagy, kerek, pamacsos talpuk „hócipőként” jó szolgálatot tesz. Egyeseknél olyan hosszúak a talppárnák közötti szőrcsomók, hogy akár 2 cm-el is túlnyúlhatnak a lábujjakon.

Farka körülbelül olyan hosszú mint a teste. A hosszú, bozontos farok, amit maga köré tud csavarni, amikor alváshoz gömbölyödik, melegíti őt a hideg téli éjszakákon.
Néhány Maine Coon macskánál előfordulhat a genetikai eredetű polidaktília betegség, ami azt jelenti, hogy az érintett egyedek hat vagy esetenként hét ujjal születnek.

A Maine Coon viselkedése

A Maine Coon kifejezetten kedves és társaságkedvelő állat. Intelligens macska, aki szeret játszani, különösen kisebb dolgokat cipelni, apportírozni, ezért akár kisebb mutatványokat is elsajátíthatnak.

A legtöbb fajtával ellentétben a Maine Coonok szeretik a vizet.

A Maine Coon macskák hangjukban is különböznek más fajtáktól, egészen különleges, csicsergő, trillázó hangjukat folyamatosan hallatják udvarláskor, „beszélgetéskor” ugyanúgy, mint amikor cirógatjuk őket, vagy játszunk velük. Habár a Maine Coon nagyon ember-orientált, viszont ez nem jelenti azt, hogy túlságosan emberfüggő lenne. Nem zaklat folyamatosan a figyelmével, de szeret kiszökni velünk, megvizsgálni mindennemű tevékenységet, amibe csak belefogunk, és segíteni nekünk a maga módján.

Ez a fajta általában nem „ölbeülő”, de természetes, hogy vannak kivételek. Ha szeretetre vágynak jönnek és bújnak, akár hajnalban is. Szeretnek mindig a közelben lenni, követnek szobáról szobára, és addig ülnek a csukott ajtó másik oldalán, amíg elő nem bukkanunk az ajtó mögül.

A kandúrok igazán nagy bohócok, a nőstények távolságtartóbbak, de mindketten nagyon játékosak, és azok is maradnak egész életükön át. Imádják üldözni a zsákmányt-játékot, könnyen megragadják hosszú mancsaikkal, semmi kétség, ösztönösen kiváló vadászok.

Ha egyedüli állatként tartja a Maine Coon macskát, nagyon sok emberi törődésre van szüksége. Nagyon barátságos természetű, jól kijön más állatokkal, illetve gyerekekkel. Problémamentesen tartható kizárólag benti cicaként, ezért elfoglalt emberek számára is nagyszerű választás. Nagy mozgásigényük miatt lakásban tartott macskaként is legyen lehetősége a tombolásra. Mivel rendkívül alkalmazkodó fajta, jól érzi magát mind a tanyán, mind a városi lakásban. A Maine Coon nem hangos, de kiereszti hangját, ha valamit el akar érni. Meglepő, de a legtöbb Maine Coon-nak lágy, visszafogott hangja van, ami nem jellemző a hozzá hasonlóan nagy testű macskákra.

További érdekességek a fajtával kapcsolatban

A Maine Coonok szeretnek játszani a vízzel. Egyes szakértők úgy vélik, hogy ez a vonás a távoli őseiktől származik, akik hajón teljesítettek “szolgálatot” és ezért hosszú időt töltöttek a tengeren. Sok Maine Coon gazdi állítja, hogy kedvence azonnal betalálja a házban hagyott vizes vödröket, és úgy tesz, mintha megpróbálná „kiásni” a benne található vizet.

Sajnos az ilyen ásások közben sokszor akaratlanul is kiborítják a vizet, ezért jobb, ha néha inkább a fürdőkádba tett vödör vízzel segítjük kielégülni ezt a fajta kíváncsiságukat.

A Maine Coonoknak sok közös vonásuk van a kutyákkal. Általában egy embert fogadnak el gazdájukként, és életük végéig hűek maradnak hozzá. Ha a macska az összes családtag közül Téged választott gazdájának, akkor rendkívül szerencsés vagy, de vannak hátrányai: valószínűleg búcsút inthetsz a magánéletednek, a cica ugyanis még WC-re vagy a zuhany alá is követni fog. Nem szabad azzal kínoznunk őket, hogy kizárjuk a helységből, amiben tartózkodunk, fontos, hogy a szobák ajtajai mindig nyitva legyenek.

Ezek az állatok utálják a magányt: még ha csak néhány órára is hagyod el a házat, a Maine Coon cicák heves sikolyokkal és nyávogással fogadnak majd, amikor hazatérsz. Okos macskafajta, ezért könnyen betaníthatók nekik a különféle kutyatrükkök, például az, hogy „ül”.

Sokan úgy gondolják, hogy a Maine Coonoknak nagyon brutális, erőteljes megjelenésük van, de ez nem minden esetben igaz. A szemek ragadozókra jellemző bemetszése, és a jellegzetes, masszív álluk miatt gyakran hasonlítják a színész Ron Perlman-hez.

Valójában ennek a fajnak két ága van: európai és amerikai. A brutális megjelenés inkább csak az első, vagyis az európai változatra jellemző, ahogy a fülek végén lévő nagy szőrös bojt is. Az Amerikai Egyesült Államokbeli ághoz tartozó Maine Coon cicák ezzel szemben sokkal elegánsabbak, bájosabbak.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük