Válogatós, finnyás macskával mit kezdjek?


Ma már annyi -féle macskaeledel létezik, hogy azt gondolná az ember, macska legyen a talpán, aki ennyi finomság mellett nem tömi degeszre a pocakját nap mint nap. Pedig bizony léteznek válogatós cicák is, akik inkább éhen maradnak, ha nem olyan étel kerül a tányérjukra, amely megfelel az ízlésüknek.

De mégis mit lehet ilyenkor tenni? Erre a kérdésre keressük a választ ebben a bejegyzésben.

Kezdjük azzal, hogy miért is annyira lényeges mindez. Nos, míg egy kutya jellemzően egy idő után ráfanyalodik a számára nem annyira szimpatikus eledelre, addig a macska a legtöbb esetben inkább éhen marad, így különösen aggodalomra adhat okot, ha ez a helyzet napokig, hetekig fennáll.

Éppen ezért érdemes rá mielőbb megoldást találni. Ehhez azonban fontos tudni, mi áll a háttérben.

Mi lehet az oka, ha válogatós a macska?

Alapvetően négy oldalról közelíthető meg ez a kérdéskör.

Az étel állaga

Egyrészt az étel állaga kapcsán is lehetnek fenntartásai az állatnak, ugyanis ha az túl meleg, túl hideg, száraz, szaftos vagy nem friss, akkor bizony a cica hozzá sem fog nyúlni. Ilyenkor érdemes rájönni, mi okozza a gondot.

Elképzelhető, hogy egészen egyszerűen egy idősebb cica már nem boldogul a száraz táppal vagy az állat túlságosan melegnek találja az elé tett finomságot.

A szokások

A másik ok a megszokásból eredhet. Ha sokáig egyféle eledellel kedveskedtél a cicádnak és azt minden esetben jóízűen megette, most viszont új típusra váltottál, elképzelhető, hogy hallani sem akar a változásról és a régi, megszokott ízeket keresi.

Ilyenkor szinte biztos, hogy vissza kell váltani a régire, de legalábbis a megszokott ízvilágnak megfelelő alternatívát keresni.

Nem megfelelő nyugalom

A harmadik dolog ami a háttérben állhat, az valamilyen zavaró tényező lehet. Ha nem nyugodt helyen van az etető tálja, egy másik állat, egy kisgyermek, egy felnőtt családtag, de akár a hangos zene vagy a televízió is zavarhatja a cicád evés közben.

Éppen ezért mindenképpen érdemes csendes, nyugodt helyszínt keresni neki erre a célja, ahol nyugalomban falatozhat.

Egyéb zavaró tényezők

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk azokat a tényezőket is, amelyek a cica számára zavaróak lehetnek, ugyanakkor nem is gondolnánk erre. Ilyen például az, ha kimostuk a tálját és érzi rajta a mosogatószer illatát vagy ha új, a megszokottól eltérő helyen történik az étkezés.

Vagyis minden ilyen kis apróságot érdemes figyelembe venni ha látjuk, hogy valami nem stimmel az étvágyával.

Mi lehet a megoldás, ha tényleg az étellel van baja?

Ha tényleg az étel maga okozza a problémát, akkor nincs más hátra, mint a kísérletezés. A változatos étkezés során kitapasztalhatod, mi az amit szívesen megeszik a cica és mi az, amiről hallani sem akar. Így szépen lassan megismerheted az ízlését és pontosan tudni fogod, mire is vágyik a szőrös kis barátod.

Az ízek mellett az állaggal is érdemes kísérletezni, alutasakos, nedves, száraz kaját mellett jutalomfalatokkal, pasztákkal is próbálkozhatsz.

Egy ponton túl érdemes szakemberhez fordulni!

Ha minden próbálkozásod ellenére sem eszik a cica, mindenképpen érdemes vele felkeresni egy szakembert, hiszen elképzelhető, hogy valamilyen betegség vagy rendellenesség állhat a háttérben. Hiszen egy emésztőrendszeri probléma vagy egy sajgó fog is okozhat problémát.

Sőt, egy orvos tanácsot tud adni a speciális, személyre szabott táplálás kapcsán is.

Bizony nem könnyű az élet egy válogatós cica mellett. Így ehhez is, mint a legtöbb macskával kapcsolatos dologhoz, sok türelemre és kitartásra van szüksége a gazdinak. Így szépen lassan kirajzolódik majd az ideális megoldás is, a hétköznapok pedig újra kiegyensúlyozottak és harmonikusak lesznek.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.